Versek, fotók, művészetek, süni, természet.

"akkor lesz itt szép világ, ha égig ér a szarkaláb, és az úton sündisznócska, riszálja a popsiját"

Garai Gábor versek

garai_gabor.jpg  Fotó: Garai Gábor /gyongyszemek.network.hu/

Garai Gábor (Ruprecht)1929. 01. 27-én született Budapesten; Kossuth díjas író, költő, kritikus, műfordító. Marconnay Tibor költő fia. Meghalt 1987. 09. 09-én Budapesten.

Középiskolás koromból emlékszem munkásságára, gyönyörű verseire. A rendszerváltás óta olybá tünik, sikeresen feledkezünk meg egykor volt értékeinkről. A mai kor, értéktelent dícsérő szemlélete, uralkodik, anyagias világunkban.

Garai Gábor: Álmodj!

Álmodj egy szép világot
hol a tenger a fény,
ott hol a béke az égig ér...
Álmodd, hogy a szeretett örökké él,
a szívedben derű, és senki nem fél..
Álmod, hogy az álmaid
valóra váljanak,
és elkerül minden,
mi szívednek fájhat

2010_05_28_tundi_sirlatogatas_166-crop.jpg

Fotó: Kiss Antal

Egy nagyon kedves barát emlékének, kit túl korán ragadot el a vak végzet.

sorminta02.jpg

A versek "Garai Gábor: Bizalom, 30 év válogatás" kötetéből származnak [1977-es kiadás]

GARAI GÁBOR – NŐK

 Szemünkben megnézik maguk,
megnézik futtában a nők;
alkalmi tükreik vagyunk,
fényünkön átrebbennek ők.

És bűntelen mennek tovább,
ha elkapták tekintetünk,
s mi - villogok s fakók, simák -
szilánkjainkra széttörünk.

Végül homokká porladunk
bontó sugaraik alatt,
testünkből csak keret: a csont
s a fekete foncsor marad.

S a fekete foncsorban is
gyilkos tekintetük ragyog,
mely földre vont és sírba vitt
és mindhalálig ringatott.


Garai Gábor – Kis csodák

A várva várt nagy csodák, többnyire
- mire beteljesednek -
elvesztik gyöngéd hamvasságukat;
fénylő, pikkelyes felhámjukat levedlik,
akár a kígyóbőrt, és nem marad más,
csak a test laza csontozata, véres húsa, zsigerei,-
aztán a jóllakottság lomha virágai kifakadnak
- közönyös füst- virágok -
és az
"ennyi csupán az egész"
görcsös kérdőjele
?

kunkorodik fel egy
keserves ásításban.
De áldottak a hétköznapi csodák,
a váratlanok, a gyermekiek.
Egy idegen asszony fagylaltot vesz
neked, az idegen kölyöknek,
s mire megköszönnéd,
eltűnik a tömegben;
fejed fölé hajlik egy katona-orvos:
azt mondja, beteg vagy, pedig,
tudja, pihenni vágysz csak;
feléd röppen egy lány, és nyomban elszáll,
csak annyit kér, ne felejtsd el őt soha...
Az áldott kis csodák
holdjai békén elúsznak előtted;
s ami a lélekben marad,
az már csupa csend, vagy fényes duruzsolás,
gyöngéd hullámverése apályos tengereknek.
Mert szép a szenvedélyek villámló vihara,
de még szebb embernek maradni

vonzások és féltések hullám-tajtéka fölött,
hálát adva a jóért, amit csak
önmagunkkal tudtunk viszonozni,
önmagunkkal:
gyermeki vágyainkig
lemeztelenítve:
egy elkésett
köszönő mosolyban, sóhajban, kézfogásban...
- míg emlékké szilárdult
a mámor, mint a kristály,
hogy tűhegyére holnapunkat felépítsük megint,
mint rádió-adót ringó talapzatára;
hadd szórja szét a hanggá
duzzasztható hullámokat:
- Élek még, itt vagyok,
és újjászületek naponként!
És:
- el ne hagyjatok,
én is veletek maradok örökre.


 Garai Gábor: Parainézis

Mást ne vádolj, s magad ellen se lázadj
azért, hogy megrokkantál, kisfiam,
kétévesen, még kín- s öröm-tudatlan,
s bicegni fogsz már bizonnyal halálig...


...Emlékszem, a Séd-partra igyekeztünk
kacsákat nézni, mellettem tipegtél
előbb, aztán kérted, hogy vegyelek föl,
s mikor megint letettelek a földre,
összerogytál, már nem tartott a lábad;
rémülten fogtam tüzes homlokod,
te sírtál, émelyegtél, - s én motyogtam:
jaj, ha utolért az a béna-kórság!
Nem idézem tovább a szörnyű emlék
részleteit, elég, hogy így esett:
te sínyled azt, hogy van némely dolog,
miben a sors kifog az emberen még.
Ezt tudd, - de soha ne nyugodj bele!
S bár futni nem fogsz a többi gyerekkel,
s a táncolókat te csak bámulod majd,
ne csüggedj, emlékezz mindig szavamra:
ép jobblábat én, hiába, tenéked
nem adhatok - de szárnyakat igen:
alkoss jót s jól szeress, szeresd e népet!
S nem sántikálni fogsz, de szállni szépen
a fenntartó közösség közegében.
/1958/


Garai Gábor: Ha a szerelem elhagyott

Mert ha a szerelem elhagyott,
kipattogzik arcodon vékony
fehér rétegben a védtelenség,
mint omló falon a salétrom;

mert ha a szerelem elhagyott,
csak loholsz az utcán szorongva,
elb
ű
völ, s nyomban megaláz
minden parázna szoknya;


és nyelved száraz k
őporban forog,
ha elalszol, kifoszt az álom,
ébren lábaid fércen rángatod;
parázson jársz, parázson. . .

És tarkódig felperzsel
ődsz;
tagjaid hamuként elomlanak,
mozdulataidról az otthonosság
arany páncélja leolvad.

Vad fogaid élesen összever
ődnek,
tekinteted röpte kileng, és
míg kívül a forróság emészt,
belülr
ő
l ráz a didergés. . .

Mert ha megcsal, ha elhagy a kedves,
azt elviselheted még,
de jaj, ha veszni hagyod a magad
érette való szerelmét!


Mert minden idegen lesz neked akkor,
s kipattogzik arcodon vékony
fehér rétegben a védtelenség,
mint omló falon a salétrom.

Futnál: menedékül a megkövült közöny
nyirkos barlangjai várnak :
takaródzhatsz melegedni magadba,
mint bundájába az állat. -

Hát ezért vagy inkább h
ű, keserűn is,
nem ereszted az elveszítettet;
körömmel ezért behegedt sebeid
újra csak újra kikezded.

S élsz felel
ősen, mint a sebesült harcos :
ki bevégzi naponta, mit rendel a nap,
míg izmai közt bolyong a szilánk, mely
végül szívébe szalad
/1962/


Garai Gábor - A perc kevés

Hiába oltottam beléd magam,
nem vagy enyém csak voltál. S lehetsz még,
akkor sem maradsz. Lázadó szavam
nem téged vádol, de minduntalan
belőled ront rám a reménytelenség.

Közösségünk: káprázat, észrevétlen.
A megtért tudatnak már bonthatatlan
közeg vagy: köd, víz, mely amint kiléptem
köréből, összezárul, s nem maradtam
nyomnak sem benne, kivetett egészen.

Így nézlek. Szinte elképzelhetetlen,
hogy testem veled elvegyült anyag.
Nem lelem magam szádban, se szemedben.
Ki vagy? Azt hinném, sosem láttalak.
Így nézlek én társtalan rettenetben.

Mert társat lel a lélek és a lét, -
s örök legyen a pőre test magánya?
Tízmillió év konok szégyenét
hát soha senki sem törli le, két
testet végleg egy áramkörbe zárva?

Ezért alélás minden ölelés?
Akard: s a szégyent én veled letörlöm.
A száj, az öl, a perc, a perc kevés
a folytonosság kell már, az Egész
józanul is, és izzón és örökkön.

És e nélkül már el nem nyughatom.
S ha sosem sikerült, s ha lehetetlen,
én megteszem! Akard: s minden ízemben
te lüktetsz, én meg benned folytatom
harcom a halál pártütése ellen.
/1959/


Garai Gábor: Ha csak emléked...

Ha csak emléked látogat meg,

nem ülhet le mellém az ágyra;

tükörképed az, s bár lobot vet,

meg nem ölel, nincs keze-lába.

Ha te magad jössz, nézlek egyre:

mért nem gyújtod ki volt varázsod?

végleg a sorsodhoz szögezve

fognék csak tőled újra lángot?

Közben a meghitt perc is elhagy,

s nem tudlak megragadni; hát csak

elmondom: az egyetlenem vagy,

s reménytelenül elbocsátlak.

/1961/


Garai Gábor: Valahogy adj erőt

Valahogy adj erőt nekem,
hogy ezt a két hetet kibírjam;
mint vak kéz érdes lemezen,
emlékeden dadog az ujjam.

Tapogatózva keresek:
- hol őriz belőled a város
kézzelfogható érveket
a lélek tapasztalatához.

Ülök az asztal-szegleten,
ahol ebédünk elfeleztük;
most egy fél-szavad fölszedem,
mint fél-pár elveszített kesztyűt.

De te magad nem vagy sehol.
És bűnöd sincs, mit elfeledjek.
Árván szédelgek csak komor
árnya körül fényes kezednek.

/1963/


Garai Gábor: Halotti beszéd

Anyánk nyugszik itt, halkan lépjetek.
Ez a marék hamu,
ez ő,
leánykori nevén
Zabó Irén,
ki Somlójenőn született,
s meghalt a Semmiben,
hetvenöt évesen
egy számozott vaságyon,

Látjátok fiaim, szümtükkel,
s látjátok, lányaim, mivé leszünk!
Öt gyermeket szült, hatot fölnevelt
(egyet eltemetett, kettőt befogadott);
s megsokasodtak ivadékai.
És nem szerzett magának
más kényelmet - csak ezt itt.


Maradjon hát velünk örökre már,
ki értünk éjszakákat átvirrasztott,
mosta szennyesünk, főzte vacsoránk,
s ha jöttünk neszelte, állt az úton
reménytelenül is, jeges szelekben...

Tudott haragot tartani s feledni;
virágos kedve túltett két lakodalmon;
szép kezétől magról termőre fordult
két év alatt az almafa,
s a rózsák
első hóig virultak...

Elvégeztetett.
Anyánk nyugszik itt, halkan lépjetek.
Ez a marék hamu,
ez ő,
el nem temethető, el nem feledhető.

Soha magát meg nem tagadta, inkább
meghalt,
semhogy félig-aléltan éljen.
Már bölcsen és megbocsátón tekint ránk:
állócsillag lett az anyátlan égen.
/1971/


Garai Gábor: Visszfény

,,Ki méltó látná a csodát...

az a csodát magában hordja."

(Babits)

Aki méltó - magában hordja

a szépet s az álmélkodást;

tulajdon visszfényét ragyogja,

magától kér feloldozást.

Aki méltatlan, ki e földi

lét törvényeinek rabja csak,

magában nem tud tündökölni,

s lerogy saját súlya alatt.

De fölkél, ha más terhe nyomja-

- emeli vállát -

s szárnya nő.

Szerelmét lánggal lobogózza,

S megőrli szívét az idő.

/1974/


Garai Gábor: Szabadság

Nélküled eltikkadok.
lecsuklom, nem is vagyok,
munkám, mint ólomsúlyt cipelem;
nélküled öntudatlan
vánszorgok kábulatban,
nélküled nincs szerelem.

Nélküled csak magány van,
mély űr az éjszakában,
saját hamvukba hulló csillagok,
és bénaság a testben,
s a lélek, készületlen,
mindennapos halállal társalog.

Nélküled minden álom,
csak éheztet parázslón,
és nem old föl se kín, se kábulat;
nélküled lassan össze-
húzódik nyöszörögve
az elkínzott, szemérmes öntudat.

De általad ha mélyet
lélegzem, újra élek,
és szállok újra önmagam felett;
s múlik tőlem a rontás -
mások által vagyok más,
s leszek a legtöbb: az egészben egy.
/1976/


Garai Gábor: Hajnali metszet

Szürke buszokból ömlik ki a hajnal
hűvös és párás homlokú hada.
Zörgő rekeszek közt pille-sóhajjal
úszik a kenyér meleg illata.

Roppan a tejboltban a kifli, lassú.
langy kortyokban lényegül át a tej.
Anyja karján egy gyerek messzehangzó
ébredésére mozdony-kürt felel.

Népes és gyors és otthonos az utca.
Aki most még tömény álmát alussza,
annak a kép délre porrá pereg szét:

egy kék köpenyes férfi söpri össze,
együtt a friss széllel, halkan fütyülve,
a tegnap lomhán kóválygó szemetjét.
/1974/


Garai Gábor: Arcraborulva

Arcraborulva fekszem éjszakánként,
mint a tarkónlőtt szökevény.
Vallatom a beszűrődő sivár fényt:
kinek, mikor és mit vétettem én?!

Mért hagytatok magamra elesetten;
mi szakította meg az áramot,
hogy lelketlen heverjen itt a testem,
és azt se tudjam már, miért vagyok?!

Ha hívnátok, fölkelhetnék talán még,
ha szólnátok, válaszolnék talán.
De ti szétmetszitek halálraszánt szép
szemem a közöny műtőasztalán.

És kihullanak belőle a képek:
kövek és fák és nők és madarak.
És vaksötét fal tornyosul az égnek,
s vérem sarában alvad meg a nap.
/1974/


GARAI GÁBOR - Koránkelők

Kérdezd meg egyszer:
hánykor kelnek ők,
akik hajnali hatkor érkeznek Kelenföldre?

Alig különböznek egymástól,
itt nincs nemzedéki ellentét,
nincs nemek harca sem;
fiatalnak, öregnek egyformán karikás a szeme,
a férfiak és a nők szája szélén
egyforma mély a barázda.
Valamikor - még kakasszó előtt -
fölkukorékolt az ébresztőóra;
- reggel van - súgta rekedten egy hang
a vaksötétnek;
s egy ember elindult gyalog a vasúthoz,
botorkált órahosszat, aztán
a vagonokban tolongó
társaival megszázszorozódott...

Ők azok, akikkel mindig
meg lehet menteni a hazát,
ők, akik sötétben kelnek, sötétben térnek haza,
s az életükbe mindig belefér még
Vietnámért egy vasárnapi műszak;
ők, akik homokzsákot hordanak, ha kell
a megroggyant, derékig sáros töltéseken,
ők, akik nemigen szólnak hozzá a gyűléseken,
sőt, többnyire olyankor szundikálnak;
aztán jósszívvel elvállalnak még egy
álmatlan éjszakát az árvizes gyerekekért.

Ők azok, akik nem olvasnak engem,
arcom sem ismerik a képernyőről,
s általában is rontják a százalékarányt
az Olvasó Népért-mozgalomban;
és méltán dorgálják meg őket a sok
frontátvonulástól ideges illetékesek.

Megiszom velük ezt a hajnali féldecit
a pályaudvar mellett, a topogóban;
alighanem a szabadidő kulturált
felhasználásáról illenék pedig
csevegnem inkább, -
de hiába,
sietnek.

Hát én is útra készen nézek utánuk.
Velük elmennék - egy közös kulaccsal -
akár a sivatagba is.
/1970/


^^ lap tetejére 


tovabb>>>Garai gabor II





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 234
Tegnapi: 275
Heti: 509
Havi: 15 231
Össz.: 268 209

Látogatottság növelés
Oldal: Garai Gábor versek
Versek, fotók, művészetek, süni, természet. - © 2008 - 2014 - antalkiss.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

EladoDomain.NET támogatásával a HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: romhányi józsef versei - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »