Versek, fotók, művészetek, süni, természet.

"akkor lesz itt szép világ, ha égig ér a szarkaláb, és az úton sündisznócska, riszálja a popsiját"

Pilis - Visegrád

Pilisszentlászló - Szent László völgy - Kaán forrás - Apátkuti völgy - Telgárthy rét - Ördögmalom vízesés - Visegrád   

2011_11_05_pilisszetlaszlo_gesztenyes_vendeglo_008.jpg

Fotó: Kiss Antal / Gesztenyés vendéglő

2012. év Pünkösd [Május] havának 19 napja. Kedves, csinos leányok, asszonyok érkezését várom Szentendrén, 08,50-re beszéltünk össze. Feltűnnek a jó alakúak üdén, frissen. Irány a konténer, jegyváltás, 06-os kocsi állásnál már tekintélyes tömeg. 09,05-kor indulunk, menetrend szerint 09,35-re Pilisszentlászlón [360m] vagyunk. Betérünk a méltán híres Gesztenyés vendéglőbe, iszunk egy reggeli capuccinot (kéktúra bélyegző hely). Utunkat megszakítjuk: a Római Katolikus egyház Szűz Mária kápolna, megtekintésével, mely kivételesen nyitva. Megcsodáljuk, gyönyörű fafaragások díszítik az oldalfalat. jelzésen formásan, kecses lábú hölgykoszorú kíséretében a Honvéd utca felé vesszük lépteinket. Kellemes séta, pár szép ház, rendezett környék, s máris a Hoboji zen-templom nyitott kapuja fogadja a kirándulót. Szent László völgyben cseppnyi hidacska szeli át a csekély vizű patakot, a túloldalon tisztás, padok, asztalok. Leülünk, harapunk pár falatot. Fiatalember füttyent a lemaradt kutyusnak. Alacsony termetű pincsi ismerős hangot halván hidat elkerülvén, hatalmas lendülettel ugrik a kis patakba, meglepődik amint a hordalékos víz marasztalni kezdi. Kis kapálódzás után kievickél, s lohol gazdi után. Enyhe kaptatón jelzésen, kidőlt szálfák alatt folytatjuk utunkat. Kellemes napsütés, madárdaltól hangos erdő susogó lombokkal, csendesen csörgedező patakocskával. Békés, idilli táj. A patak medrében haladva, észrevétlenül kerülünk át az Apát-kúti völgybe, a csacsogva csörgedező patakocskát többször szeljük át. Kecses lábú hölgyek bátran és ügyesen abszolválják az akadályokat. Tetszik a táj, a kellemetes idő, a különböző méretű gázlókon való átjutás köveken, fákon, fatörzseken. A leomlott partoldal egy helyen ügyeskedés állítja kicsiny csapatunkat. Leküzdjük, csodálkozva figyeljük a hatalmas szálfaegyenes fatörzseket, a hegyoldalba kapaszkodó életek gyökereit. Az Alpár forrás új táblát kapott. Haladunk tovább és pár perc sétával elérjük a Kaán – forrást, melynek jéghideg vize oltja szomjunkat. Rövid pihenő, a fáradhatatlan felszalad egy falépcsőn, kacéran nézz a lentiekre, majd leszalad, és jóízűen falatozni kezd. 120 perc alatt sétáltunk le Pilisszentlászlóról a Kaán – forrásig. Utunkat folytatva jelzésen az Apátkúti vadászház következő állomásunk. A két tó gyönyörűen tiszta, horgászok a parton, napsütés, kirándulók. Percek alatt elérjük a Telgárthy – rétet, melyen a millecentenárium emlékmű áll. Hét fiatal tölgyfa által körbevett emlékoszlop a hét vezér faragott másával. A rét túloldalán a méltán híres Ördögmalom fogadó, mely egyben a Bertényi Miklós Füvészkert bejárata. A hely szelleme, a remek konyha, udvarias kiszolgálás étkezésre csábított bennünket. Jóízűen megebédeltünk, s mindünk tetszését elnyerte a felszolgált ételek finomsága. elindultunk a Magda forrás felé, mely időszakosan szünetelteti folyását. Az Ördögmalom – vízesés kellemetes látványa, sziklákon való átkelés a rohanó kis patak fölött kellemessé tette a kora délutánt is. Rövid idő alatt elértük a Pisztrángos tavakat, melynek partján horgászok áztatták a boton lévő kukacot. A tó partján a fűben zöld békák karattyoltak, miközben a tó vízét kacsák szelték. Elhaladtunk az erdei iskola mellett, egy épülő fogadóra lettünk figyelmesek a hegyoldalban. Innen már csak 1300 méter várt reánk a Duna partig. Megtekintettük az újjá épült templomot a Mátyás király úton, és 60 perc alatt lesétáltunk a nagymaros rév. mh.-ig. 14,35 órakor érkező busszal, uzsgyi, vissza Szentendrére. Jó alakú, asszonyok, leányok egy kellemesen eltöltött nap emlékével, gyönyörű tájakkal, remek étkek kóstolásával, s némi fáradtsággal gazdagodva a formás lábakban térhettek haza, szerető otthonukba.

 Link elérhető:

http://www.facebook.com/media/set/?set=a.2085146546030.56998.1766150449&type=1&l=e75c79bfd4

Kívánok mindenkinek kellemes tura időt!

Az Úr 2011. éve, Szent Mihály havának [Szeptember], 29-ik napja, úgy alakult, hogy kis csapatunkból most egyedül indultam kirándulni. Utazást röviditendő a Volán géperejű járműveit választottam. 09,05-kor Újpest, Városkapútól indult a járat Esztergomba. Nekem tőkéletesen megfelelt Szentendréig, ott lepattantam, és a 09,35-ös Pilisszentlászlóira [360 m] átszálltam.


2011_09_22_pilisszentlaszlo_-_visegrad_004.jpg

Fotó: Kiss Antal

Rendben időben indult, nem sok utassal, 10,10-kor felérkeztünk. A jó nevű Gesztenyés fogadóban egy kapucsinóval erősítettem. A téren szétnézve, kirakodóvásár tanúja lehettem. A kis kápolna szokása szerint most is zárva.


2011_09_22_pilisszentlaszlo_-_visegrad_008.jpg

Fotó: Kiss Antal

A kis kápolnától pár lépésre írányjelzés. A bal oldali jelzés a templomhoz  vezet, a jobb oldalit követve pár lépés után a Honvéd utca elején áltam. Balra jel és a Honvéd utca, egyértelműen útam íránya. Jobbra a Pap rét írányába lehet haladni, jelzésen.


2011_09_22_pilisszentlaszlo_-_visegrad_020.jpg

Fotó: Kiss Antal

Egy kedves, idős Hölgyet utolérve beszélgetésbe elegyedtünk. Sok érdekes történetet mesélt az új házakról, a zen templomról, a helyiségről. Az erdészeti sorompótól nem messze utunk elvált.


2011_09_22_pilisszentlaszlo_-_visegrad_025.jpg

Fotó: Kiss Antal

Utamat egy kanyargós, girbe-gurba patak, patakocska vezette a Szent László völgyben jelzésen.


2011_09_22_pilisszentlaszlo_-_visegrad_028.jpg

Fotó: Kiss Antal

Az árnyat adó lombos fák közt, hidacska szeli át a patakot.


2011_09_22_pilisszentlaszlo_-_visegrad_033.jpg

Fotó: Kiss Antal

Jól kiépített pihenő várja a megfáradt turázókat. Ami nem tetszett: a szemetes edényt ki tudja mikor üritették utoljára. A kihelyezett információs tábla megérdemelné, hogy az arra járokat feladatának megfelelően hasznos információkkal tájékoztassa.


2011_09_22_pilisszentlaszlo_-_visegrad_042.jpg

Fotó: Kiss Antal

Egy újabb, rendezett pihenőhely magas partfalak árnyékában, kanyargó patak csacsogásának kiséretében. A hídnál a jobb parton maradva, kényelmes sétaúton lehet az alant látszó, árnyékos, pihenőhőz jutni.


2011_09_22_pilisszentlaszlo_-_visegrad_046.jpg

Fotó: Kiss Antal


2011_09_22_pilisszentlaszlo_-_visegrad_048.jpg

Fotó: Kiss Antal


2011_09_22_pilisszentlaszlo_-_visegrad_052.jpg

Fotó: Kiss Antal

A patakot, kb. 12-15 alkalommal kereszteztem, köveken, ágakon, épp mi volt lerakva. hol lépésnyi széles, máskor kocsiderék szélességű ősvényen haladtam. Sok fiatal fa dőlt a földre, győkereik nem tudták megtartani őket az erős lejtésű partoldalom. Pár helyen az ősvényt is keresztezték kidőlt törzsek, alattuk kényelmesen lehetett közlekedni.


2011_09_22_pilisszentlaszlo_-_visegrad_084.jpg

Fotó: Kiss Antal

Valahol, egy megállapithatatlan helyen átléptem az Apátkuti völgybe, s a patak neve innentől apátkuti patak. Rövidesen elérem az Alpár forrást.


2011_09_22_pilisszentlaszlo_-_visegrad_-_alpar_forras_093.jpg

Fotó: Kiss Antal

Pár perces séta és máris feltünik az Alpár - forrás [1996], melynek épp csak csörgedezik víze az azonos nevű patakba.


2011_09_22_pilisszentlaszlo_-_visegrad_-_apatkuti_forras_095.jpg

Fotó: Kiss Antal / Alpár-forrás


2011_09_22_pilisszentlaszlo_-_visegrad_107.jpg

Fotó: Kiss Antal

Az erdészeti utat lezáró sorompó.


2011_09_22_pilisszentlaszlo_-_visegrad_109.jpg

Fotó: Kiss Antal


2011_09_22_pilisszentlaszlo_-_visegrad_-_kaan_forras_111.jpg

Fotó: Kiss Antal / Kaán forrás


2011_09_22_pilisszentlaszlo_-_visegrad_-_kaan_forras_112.jpg

Fotó: Kiss Antal / Kaán forrás

Kaán forrás, úticélunk egyik fő állomása. Víze jéghideg, tiszta. Kellemes időben, kényelmesen sétálva, meg - megállva 120 perc alatt érem le Pilisszentlászló kis kápolnájától, jelzésen.


2011_09_22_pilisszentlaszlo_-_visegrad_-_kaan_forras_115.jpg

Fotó: Kiss Antal


2011_09_22_pilisszentlaszlo_-_visegrad_127.jpg

Fotó: Kiss Antal

Utam sudár törzsű fa mellett vezetett, melyen jól mutattak a fehér gombák.


2011_09_22_pilisszentlaszlo_-_visegrad_129.jpg

Fotó: Kiss Antal

Elértem a Stefánia hídat, melyen átsétálva, értékes  geologiai képzödményt csodálhattam.


2011_09_22_pilisszentlaszlo_-_visegrad_139.jpg

Fotó: Kiss Antal / Apátkuti vadászház

Feltünt az Apátkúti vadászház, mely a csodálatosan idilli környezetbe lágyan simul.


2011_09_22_pilisszentlaszlo_-_visegrad_-_apatkuti_vadaszhaz_149.jpg

Fotó: Kiss Antal

Apátkuti vadászház,  tavacskája maga a csoda, meseszép a délelötti napsütésben, az erdő zöldelő lombkoronájának oltalma alatt.


2011_09_22_pilisszentlaszlo_-_visegrad_-_apatkuti_vadaszhaz_155.jpg

Fotó: Kiss Antal

Apátkúti vadászház  másik tavacskája már kevésbé illik a környezetbe, szépségről, jóindulattal sem beszélhetünk. Kár érte, gyönyörű helyen, pompázatos látványosság lehetne.


2011_09_22_pilisszentlaszlo_-_visegrad_-_telgarthy-ret_157.jpg

Fotó: Kiss Antal

2011_09_22_pilisszentlaszlo_-_visegrad_-_telgarthy-ret_159.jpg

Fotó: Kiss Antal

2011_09_22_pilisszentlaszlo_-_visegrad_-_telgarthy-ret_165.jpg

Fotó: Kiss Antal

Telgárthy-rét, melyen milecentenáriumi emlékmű áll. Hét fiatal tölgyfa áll őrt a hét vezér, fába faragott emlékének.


2011_09_22_pilisszentlaszlo_-_visegrad_-_telgarthy-ret_172.jpg

Fotó: Kiss Antal


2011_09_22_pilisszentlaszlo_-_visegrad_182.jpg

Fotó: Kiss Antal


2011_09_22_pilisszentlaszlo_-_visegrad_-_szikla_185.jpg

Fotó: Kiss Antal


2011_09_22_pilisszentlaszlo_-_visegrad_-_magda_forras_191.jpg

Fotó: Kiss Antal


2011_09_22_pilisszentlaszlo_-_visegrad_190.jpg

Fotó: Kiss Antal / Szikla-arc

Magda forrásnál hatalmas sziklák közt folyik a víz. A forrás időszakosan szünetel, víze nem iható a figyelmeztető tábla alapján. Egy szikla-arc figyel türelmesen.


2011_09_22_pilisszentlaszlo_-_visegrad_-_vizeses_202.jpg

Fotó: Kiss Antal / Ördögmalom vízesés

Az út túloldalán jelzést követve Ördögmalom vízesés tünik fel, mely a malomkerti völgy dísze.


2011_09_22_pilisszentlaszlo_-_visegrad_-_horgaszto_204.jpg

Fotó: Kiss Antal / Horgásztó

Egy apró, de  gyönyörű  horgásztó csendes partján sétálhat az ember lánya, fia.


2011_09_22_visegrad_-_szomoru_vizarc_229.jpg

Fotó: Kiss Antal / Víz-arc

A tavacskát egy erdei iskola váltja, s máris elértük a Patak fogadót, mely Visegrád területéhez tartozik. A fogadó feletti hegyoldalt 1000-el bontják és épül valami új. Mátyás király úton írány a Volánbusz mh. Utközben egy park szökökútjában, kopjafájában lehet gyönyörködni. A szökőkút víze figyelmes arccal tekint reám.


2011_09_22_visegrad_kiralyi_palota_mh._240.jpg

Fotó: Kiss Antal

Egy kellemes kirándulással, csodálatosan szép táj megismerésével lettem gazdagabb. A 4 óra alatt olyan 8-10 km út  fogyott el alattam. A busz érkezéséig [14,35] hátralévő időt, a Dunapart hangulata,  népes japán turista csoport varázsolta kellemetessé.

A fotókat; Canon PowerShot A 550 tipusú gép követte el, szerény személyem által.

A fotók az alábbi linken megtekinthetőek:

http://www.facebook.com/media/set/?set=a.1575190717453.46070.1766150449&type=1&l=f608a7a3bd


KÍVÁNOK MINDENKINEK KELLEMES TURÁZÁST!

sorminta.jpg

lap tetejére





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 81
Tegnapi: 185
Heti: 1 089
Havi: 4 735
Össz.: 519 793

Látogatottság növelés
Oldal: Pilis - Pilisszentlászló & Visegrád
Versek, fotók, művészetek, süni, természet. - © 2008 - 2017 - antalkiss.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: romhányi józsef versek - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »