Az 1970-es évek közepe táján, a nagy testvér égisze alatt jártam először Ukrajnában. A Kárpátaljai, Nagyszőlösi járásban lévő Tiszaújlak [VILOK] volt utam célja. Akkoriban az volt a divat a nagy testvér országában, hogy a kilátogató magyar állampolgárnak, meghívó levelet küldtek. Lehetőleg hasonló vezetéknevű ember, rokon, családtag által. Az én esetemben is ez volt a szabvány eljárás. Egy barátom intézkedett, s lón csoda, kaptam egy meghívót!
Ez volt az a korszak, mikor, levelezés formájában zajlott az élet, a mobilt még csak gépjárműben lévő, mobiltelefonként alkalmazták méretei miatt, hordozhatóságról szó sem esett.
Fotó: Jakáts Ádám / Ganz D1-es Csap 2010-ben
Eljött a nagy nap. Záhony felé vettem az irányt, tudtam ott már várnak. Semmi rendkívüli nem történt, azon kívül, hogy a rendszeresen Kárpátaljára utazók, különféle rémtörténetekkel szórakoztatták a becses nagyérdeműt. Nyíregyháza magasságában viszont lázasan kezdtek el különböző rejtekhelyeket átnézni, biztos, ami biztos jelszóval. Féltek a vámosoktól, orosz kiskatonáktól. Rémtörténetek valósággá váltak, Nyíregyháza után. Kiskatonák, vámosok lepték el a vonatot, ellenőriztek, jegyet, csomagot, útlevelet, mindent mi mozdítható volt. Záhony előtt közölték tilos a fülkéből kilépni, vajh miért? Megtudtuk, kiskatonák vonat alatt, vonat tetőn ezerrel kerestek, kutattak, dübörögtek. Nem leltek semmit, mint általában, de frászt hozták az emberre. Érdekes volt látni a nagy felhajtást. Szerencsésen átértünk Csapra, leszálltam, hatalmas, monumentális, lenyűgöző állomás.
Fotó: Bátyú vá. [vidamrikkancs.com]
Azért megtaláltak, s oly szeretettel fogadtak, mint a testvért ki hosszú út után végre hazatér. Meghatódtam. Közölték irány egy helyi vonat, mely Bátyun át elvisz VILOK [Tiszaújlak] helységbe.
Megkerestük, felszálltunk, és jó órácskát zötyögtünk a Tisza parton, míg célunkhoz értünk.
Fotó: Kiss Antal
Az itt élő emberek szeretete a vendég iránt elképzelhetetlen. Az 1970-es évek közepén, a nagy testvér írányítása alatt is őszinte, nyílt szívvel fogadtak minden erre járó személyt. A család kihez hivatalos voltam, saját gyermekeként fogadott, szinte minden kivánságom leste. Elképesztő volt ez az őszinte, szívből fakadó szeretett megnyílvánulás. Ilyet még szép magyar honban sem tapasztalt az ember. Élték a mindennapi életüket, tették a dolgukat.
Fotó: Kiss Antal
Fotó: Kiss Antal
Fotó: Kiss Antal
Érdekes volt látni, a vasúttól nem messze a faűzem mükődését, ahol NŐK és férfiak dolgoztak vállvetve, eléggé mostoha körülmények közt. Pár fotó 1977-ből a faüzem életéből.
Fotó: Kiss Antal / Ukrán porta
A család apraja, nagyja várta az állomáson érkezésünket. Elindultunk vendéglátóim házához, a nem nagy távolságot, meglehetősen lassan abszolváltuk. Mindenki sógor, koma, rokon, jó szomszéd és kíváncsiak voltak a pesti fiúra. Ekkora felhajtás egy férfi ember miatt. Ez volt a kisebb baj, de mindenki vendégszerető, és sértődékeny, ha nem fogadod el az ételt, italt; zokon veszik. Őszintén, jó szívvel kínálnak, nem illik megsérteni őket. Azt felejtik el, hogy a városlakó nem vodkán él, csak vízen. Fél kisváros leküzdve, másik felének megígérve, hogy holnap pótlóm mit ma elmulasztottam. Megérkeztünk, kezdődött minden előröl. Eszem, iszom, élménybeszámoló és ismerkedés a családdal, családtagokkal, a fiatal emberrel ki a meghívót küldte. Késő éjszakába nyúlt a nap. Érdekes vidéki házak, porták vagynak az egész környéken.
Fotó: Kiss Antal / Irénke
Másnap kiderült, hogy éleslátásom szabadságon volt előzző nap. Megláttam, hogy a családnak van egy bájos, csendes, halk szavú, szőke hajadona, csodálatosan tenger-kék szemekkel. Szavam szakadt, lélegzetem elakadt, mikor megláttam. Mint megrögzött agglegény, ezerrel törtem magam, hogy oltár elé vezethessem. Volt még négy tesó úgy ráadásnak. Törekvéseimet siker koronázta, 1978-ban beadtam a derekam e csodás tekintetű Tündérnek.
Fotó: Kiss Antal / Tiszabőkény, görög katolikus templom és harangláb 2009-ben.
Fotó: Kiss Antal / Tiszabőkény - Ortodox templom 2009-ben.
Fotó: Kiss Antal / Tiszabőkény - Rákoczi fejedelem szobra, 2009-ben.
Fotó: Kiss Antal /Tiszaújlak - Pravoszlav templom, 2008.
Fotó: Kiss Antal /Tiszaújlak - Tisza híd, 2008.
Fotó: Kiss Antal /Tiszaújlak - Tisza híd, 2008.
Fotó: Kiss Antal /Tiszaújlak - Tisza híd, 2008.
Fotó: Kiss Antal / Tiszaújlak - Turul emlékmű, 2008.
Fotó: Kiss Antal / Tiszaújlak - Turul emlékmű, 2008.
Fotó: Kiss Antal / Tiszaújlak - Pászka szentelés, 2010.
Fotó: Kiss Antal / Tiszaújlak - Pászka szentelés, 2010.
Fotó: Kiss Antal / Tiszaújlak - Pászka szentelés, 2010.
Fotó: Kiss Antal / Tiszaújlak - Pászka szentelés, 2010.
Fotó: Kiss Antal / Tiszaújlak - Pászka szentelés, 2010.
A tiszaújlaki görög katolikus templom kertjében minden évben húsvétkor zajlik a pászkaszentelés hagyománya. A helybéliek jelentős számban képviseltetik magukat e jeles eseményen. Fonott kosárba kerül a töltött sült csirke, tojás, fött sonka, sárga turó, kolbász, sült oldalas, gyertya, virág. Néhol a kosár tartalmát képezi a tej, és a torma is. Kosár mellé egy üveg bor. A kosarat erre a célra rendszeresített díszes kendővel terítik le. A pap és kisérői a templomi zászlókkal, kapcsos könnyvel, füstölővel körbejárják a templom kertet. Szenteltvízzel megáldja a kikészített finomságokat. Ezt követően ünnepi beszédet mond a jelenlévőknek.
Fotó: Kiss Antal / Tiszaújlaki görög katolikus templom 2008-ban
Fotó: Kiss Antal / Tiszaújlaki görög katolikus templom 2008-ban
Fotó: Kiss Antal / Tiszaújlaki görög katolikus templom 2008-ban
Fotó: Kiss Antal / Tiszaújlaki görög katolikus templom 2008-ban
Fotó: Kiss Antal / Tiszaújlaki görög katolikus templom, 2008.
Az eltelt több mint 30 év során, többször volt alkalmam a gyönyörűséges Kárpátalján, Tiszaújlak és környékén járni. Az ott élő emberek vendégszeretete, szíves látása, a nehezülő életkörülmények ellenére sem változott. Pár fotó az elműlt évekből, az ott lévő értékekről, emberekről, emlékekről.