Garai Gábor versek III.

<<vissza versek

A versek "Garai Gábor: Bizalom, 30 év válogatás" kötetéből származnak [1977-es kiadás]

GARAI GÁBOR - Ötven felé

Már jóval túl a félúton
mit kezdene az ember újra?
Ha nem cserél hitet, vajon
a végső félelmet tanulja?

Túlvilágban ha nem remél,
önmagáért mit is tehetne?
A kort, amit már meg nem ér,
rábízhatja a többiekre.

Csontja sem épül bele már
- csak televényként - ama korba. -
Mi belőle másokra vár,
görgeti majd annak a sodra.

Ami t félben hagy, abban él,
mit tökéletlenül csinált meg,
a tökéllyel helyet cserél,
törvényt jobbít, új folytatást kezd.

És szakadatlan része lesz
- léte nem -, de mit be se végez
egy tárgyi, sosem végleges
öröklétnek;
már ugysem érez
belőle semmit! - Mit tehet?
Vigyáz, amit sző, a fonálra,
ne fogyjon el. Amíg pereg -
röptiben vágja szét a halála.
1978.

Garai Gábor: Mérleg hava

1.
Kegyelmes ősz, híg-arany lomb a fákon;
még szél se jár, a bolygók odafenn
békén tűnődnek összhangot sugárzón;

a hétrét görbült Világegyetem
most csöndesen ring, s nem rezzen a mérleg
nyelve; az égi-földi téreken

sugarak húrján szerelmek zenélnek,
s rőt jeggyel szemhéján megszületik
a testesült vágy, a megújult élet,

ki fölvállalja majd förtelmeit
tenger kínnak és tömény gyötrelemnek,
s aggodalmunkra hűs derűt terít;

mert választott ő, egyensúlya ment meg
minket a közöny rémétől - s ragyog
tisztasága, mint fény-fürdette kertek,

s röptét vigyázzák testvér-csillagok.

2.
Testvér csillagok között te egyetlen
kiszemelt gyönyörűm, te hajnali
szelid tengerek lánya, förgetegben

fogant fehér dallam, eloldani
létedet a Mindenség köldökétől
hogy tudta egy anya! S beoltani

varázsoddal a földet (tündököltél
léttelen is már, dögkutak felett)
ki merte? - Mert azóta, hogyha fölkél

a nap, téged meg nem előz: szemed
kisütött már a lusta pirkadaton,
s kéken vigyázza ébredésemet,

hogy én legyek én, és kimondva lassan
az egyensúly igéit - általad,
veled és érted- józan kábulatban

élek, mióta megtaláltalak.

3.
Testesült vágy és te, kiszemelt csillag,
tartsatok me: elomló peremen
állok, de már zuhanó álmaimnak
nem hiszek többé;éber értelem
tajtékát szántja sorsomon Vízöntő,
s vad fagyban születtek meg, képtelen-

forró trópusok unokája-; fölnő
bennem a teljes összhang, s egybefog
egy szétvilágló és egy napköszöntő

tekintet; és már általuk vagyok
ősszel is termő, télen is virágzó,
hűtlen is hű, áldott és elhagyott;

dermesztő tűz és szétporló parázs hó,
szelid gyönyör és vádlott gyötrelem;
mindig fölrezgő s mindig visszaálló

ütem egy mérhetetlen mérlegen.
(1974.)

Ajánlom egy gyönyörű asszonynak, ki újra rátalált a boldogságra

Garai Gábor: Magányos fa

Csontváry cédrusára

Csontváry Kosztka Tivadar: Magányos cédrus /mek.oszk.hu/

Ha ki fának rendeltetett,
erdőben kell éljen.
Magányos fán vihar fészkel,
villám ül hegyében.

Ahány gallya, annyi néma,
görcsös jajgatása;
álló sírját állhatatos
gyökere megásta.

Mozdulatlan, mint a bálvány,
gyér lomb szikár foglya,
vedlett törzse csak mihaszna
erényét ragyogja.

Dögmadarak elkerülik,
vijjog némasága;
maga termi keselyűit
önemésztő ága.

Ha ki fának rendeltetett...
Magányos fa, dermedt,
ágas karó, irgalmatlan
ég aljába vertek.

Magányos fa, terhe, kínja
puszta földnek, égnek,
nem te hagytad el az erdőt,
az hagyott el téged.
/1973/

Garai Gábor: Monet tavirózsái

Fotó: Kiss Antal / Margitsziget tavirózsák

"A költészet célja a gyakorlati
igazság."
Lautréamont

Íme, a gyakorlati igazság:
itthon vagyok Párizsban
és az egész tömény világban.

Szent Lajos szigetén három lány s két fiú
magyarázza nekem a szocializmust.
Piros köntösben az Humanité Dimanche:
"A valódi változás esélye -
szavazzon a kommunistákra március 4-én!"

Félszárnyú madár - bicegve szállani vágyó -
voltam én eddig e tájon.
Most szárnyam párja kinőtt,
arcomról lepergett
az idegenség repedt vakolata.
Úgy élek itt, mint akire mindig
valahol valaki vár;
napjaim megszázszorozódtak,
kitelt bennem az idő;
minden percem ismétli
Monet tavirózsái
végtelen változatát.
az egyformaságában megunhatatlant,
a mindig másszínű fényben
újjászületőt,
a kutató szívek örök virágát,
mely halványzöld rügyéből
úgy vetkőzik föl a létbe,
mint a kétségből az odaadásba
a megváltó szerelem.
/Párizs, 1974/

Garai Gábor: Veled vagyok

Érzed, ha gondod, bánatod van
szólok hozzád, veled vagyok;
mint én is meghallom bajomban
hozzám szivárgó sóhajod?!

Nélküled élni nem tudok már;
lásd, ha távol vagy, ha közel
- édes bájad körül-lobog bár -
keserű mámorod ölel.

Kik összeforrottunk a bajban,
tilosban (s bűnben- mondanák
a szentek!), megleljük-e majdan
a közös kegyelem szavát?

Megleljük-e? Veled keresném
étlen is ítéletnapig!
Míg ránkgyujtja e képtelen fény
hűségünk gyémánt holdjait.

Tisztelt Vendégeim!

Simon Istvan

költő önálló oldalon!

lap tetejére

Oldal: Garai Gábor versek III.
Versek, fotók, művészetek, süni, természet. - © 2008 - 2024 - antalkiss.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat